Kedves Olvasóm!
Ezennel köszöntelek új blogomban!
Miért új? Mert az előzőek olyan elemeket tartalmaztak, melyek nem biztos, hogy a kedves publikum számára való.
Aki most olvassa először a blogot számára röviden és tömören, hogy mi történt eddig velem:
(Igen Norman, most egy hosszú bejegyzés következik, kérlek, bocsáss meg!)
2008 tavaszán, kaptam egy lehetőséget, hogy a Rotary Youth Exchange Program segítségével kiutazhattam Mexikóba. Ezt szüleimnek és családomnak köszönhetően meg is ragadtam. Ez úton köszönöm nekik még egyszer!
Első napjaimban, úgy éreztem, hogy mekkora ász ez az ország. Ennél nincs is jobb, hiszen az emberek nagyon kedvesnek tűntek, a kajcsihoz pedig gyorsan hozzá szoktattam a pici pocimat. J Mert hát mit érek az evés nélkül? J Úgy gondoltam megtaláltam egy ideális helyet.
Utólag kiderült, hogy hát nem minden fenékig tejfel. Az emberek nagy része felszínes, és nem igazán akadnak igazi barátok, mint otthon (köszönöm az enyémeknek, hogy vannak J). Inkább afféle ivócimborák.
Egy idő után, pedig az az ínycsiklandozó mexikói íz-világ is kezd unalmassá válni, egy jó kis pacal, halászlé, (normális leves esetleg egy utálatos főzelék) és túrórúdi nélkül. Na de majd csak túl élem!
Teltek múltak a napok, elutaztam Creel városába a Rotary segítségével, ahol csodálatos napokat töltöttem. Vízesésben fürödtem (bele is pisiltem -> kép Myvipen). Ott találkozott 17 ország 82 vagy 83 szülötte (ennyit a memóriámról).
Az iskolában többnyire unatkozom. Ez köszönhető kedves vallásos jellegének, az órák előtti állandó imának, és hihetetlen spanyol nyelvtudásomnak köszönhetően. Eme nagyszerű oskolában 13-an vagyunk cserediákok. Na most felsorolnám őket, hogy ha legközelebb nevet írok, tudjátok beazonosítaniJ: Katharina - Németország, Andy (aki mellesleg fiú, és neve Andreja)-Svájc. Ők ketten egy másik diákcsere keretében tévedtek erre a földrészre. A többiek: Derby - Kanada, Erica - Thaiwan, Graziele - Brazil, Fezila - Franciaország, Julia - Németország, Dzsá (nem tudom, hogy írják a nevétJ) Thailand, Max - Thailand, Gustavo és Caove - Brazília, Martin - Németország. Valamint Chihuahua városban még 4 másik cserediák tengetni napjait: Nicoli - Brazília, Katarina-Szlovákia, Noor és Daniel - Brazília.
A fogadó-családom nagyon rendes. Van egy anyukám, Carmen, egy apukám, Luis, hugi (17 éves), Alehandra és öcsi (13 éves, aki az egyetlen lény ezen a földrészen, aki nem 5 ével fiatalabban viselkedik, mint ahány éves, hanem 2-3-mal idősebben) neve Jose Pablo.
Na ennyit a múlt idézésről és helyzetleírásról.
Sokak nem tudnak rólam semmit már rég óta. Nekik annyit, hogy elmúlt az újdonságok varázsa, és egyre jobban hiányoznak az otthoni emberek, helyek, az otthoni buszozások, séták a városban, kedves kis városom. Néha még a sulit is visszasírtam.
2 hónap semmit tevés után rájöttem, hogy ezért felesleges itt lennem. Ezért nekiveselkedtem tanulni, olvasni, edzeni.
Elkezdtem magán spanyol órára járni, ahol elkezdtem harmadjára az elejéről az egészet. De remélem mostmár folytatni is fogom. Szóval a nyelvecskével is jól állok. A tanárom egy 185 centis, 100 kilós, halálfejes tetkós, rocker bácsi. Bácsi…J 41 éves. Hát róla annyit, hogy két pót foga van elöl- ami kicsit sárgább mint a többi, és mókásan áll neki-, mert fiatal korában bárokban volt testőr. Elmondása szerint a suliban volt, hogy bepisilt, mert a tanárok nem engedték ki wc-re. Élt Los Angelesben, ahol látott egy gyilkosságot, ahol a szeme előtt lőtték homlokközépen a bácsit, aztán még kb. 8-an voltak rosszkor rossz helyen. Őt az unokatetvére egy kocsi alá rángatta, és így túlélte. Ezen kívül egy iszonyat rendes ember. Jelenleg két gyermeke van, szóval már benőtt a feje lágyaJ.
Hát így az új kezdetben ennyi talán elég lesz. Főleg azoknak akik szeretnek hosszú bejegyzéseket olvasni. :P
