Hej-hó!
Elkezdem megint normálisan írni,bár ezt már mondtam, de majd kiderül:)
Most nem Mexikóról írnék, hanem elmesélek nektek egy történetet, ami velem történt és nem tudom, sírjak vagy nevessek.
Hát kezdeném ott, hogy úgy volt ¾-re jön értem Andy, tudtam, hogy ez Mexikóban lehetetlen, tehát 50-nel számoltam. Ehhez képest, ott kezdődött, hogy negyed órát késtek, vagyis 20 percet. Az anyukájával jött, aki nagyon béna vezető. :D:D:D Hát elindultunk, de náluk vendégség volt, így megálltunk sört venni számukra. Na most, akkora béna a nő vezetésileg, hogy az hihetetlen. Meg állt egy kereszteződésben. Amíg Andy elszaladt, hogy vegyen sört a kisboltba, addig vagy 20an „emlegették” a nő szüleit. Hát visszajött Andy, aztán rájött az anyja, hogy nem a mi sulinkban van a meccs, hanem egy másikban, ami a város másik végén van. Csak vegyétek figyelembe, ez fél Pest. A végén háromnegyed órás késésben voltunk. Végül odaérünk a suliba. A nő elhajtott. Bemegyünk, keressük, hol a meccs, hát sehol senki. Megkérdeztünk két tagot, akit ott találtunk, hogy tudja-e, hol van, azt mondja, hogy hát ez a két pálya van, ha itt nincs, akkor nincs. Pffff… Szóval rossz suliba voltunk, mert Martin (akinek a meccse volt, rossz nevet adott meg). „Mi a retket csináljunk?”, az én apum dolgozott, az anyum nagyon beteg, egész nap csak az ágyban fekszik, az ő szülei, meg nem tudtak eljönni értünk (mert nyomik, ez volt az első eset, hogy valahova elvittek és most is húzták a szájukat). Hát mit tegyünk. Felhívtam egy osztálytársamat, miután vettünk egy boltba felöltőkártyát Andy telefonjára, hogy hol van ez, mert mi itt vagyunk, de sehol senki. Azt mondta hát igen, egy másik helyen van. „Na kösz...” Azt mondta, ne aggódjuk, eljön értünk. Huh, megmenekültünk. Vettünk neki egy sört, hogy azért csak szívességet tett, biztos örül majd neki. Várunk már 10 perce. Hív a srác, hogy nem tud jönni értünk, mert valaki beállta az autója mögé és nem tud kiállni. (Ezt először nem hittem el, de aztán Max vele volt, és mondta, hogy tényleg). „Hát akkor, most mi legyen, itt a város szélén, egyedül, vagyis ketten. Hát megkérdeztük, a boltba, hogy hol van legközelebb taxi. Azt mondták, hogy az jó messze van, de ha odamegyünk a sulihoz a portás hív nekünk egyet. Visszamentünk mondtuk, hogy kéne taxi, erre ő hívott is. Később megkérdezte, hogy ide járunk e, mondtuk nem. Fintorgott egyet, gondoltuk csak a saját diákjának hív. Végül, meg jött a taxi. Beülünk, mondjuk, hogy hova akarunk menni. Erre ő, hát ilyen van több is, melyik? ... Elkezdett beszélni a taxi-telefonon, hogy hol van ilyen meccs. Erre ők nem értették, hogy mi az a hely, szóval felhívtuk az osztálytársamat, hogy na mondja el a taxisnak, merre kéne menni. Megbeszélték. Végül megérkeztünk. Elmagyarázta, hogy ha végigmegyünk itt 200 métert, akkor ott a stadion, csak ez egy park ide már nem hajthat be. Jeee, megérkeztünk. Ahogy megyünk a stadionba, valami foci meccs van, annak is vége. Mármint foci-foci nem amerikai. Akkor megint mi a retek legyen. Elindultunk valamerre, hogy megkeressük, merre lehet, mert egyszer én már jártam ott futni, de nem ismertem azért a helyet. (Ez tulajdonképpen egy 2 km hosszú, ovális körrel szegélyezett park, amiben találhatók különböző sportpályák.) Nagy nehezen leltünk egy információt, ahol megkérdeztük, hogy hol van ez a hely, mondta, menjünk abba az irányba, és forduljunk el balra. Elindultunk. Sehol semmi. Leültünk egy padra, kicsit beszélgettünk, azután elindultunk a körgyűrűn, mert itt én már voltam és emlékeztem, hogy van egy ilyen pont, amit biztos mindenki ismer. Közben találtunk egy térképet a parkról és nem volt más pálya, csak az. Hát heee… Menjünk tovább. Megérkeztünk, ugyanoda ahonnan elindultunk. Ott felhívtuk megint a srácot, azt mondta, hogy mondjuk mi a hely neve. Mondtuk. Erre azt mondta, abból több van. Vettük észre, a taxisnak is ez volt a problémája. Akkor, kérdezzünk meg valakit. Rendben. Nagy nehezen találtunk egy idősebb urat, aki beszélt a sráccal, majd végül mondta, hogy maradjunk itt, 10 perc múlva itt vannak értünk. Várunk. Végre megérkezett. Odaértünk a meccsre, aminek már vége lett pont. (Mellesleg vesztettünk.) Ennek örömére valamit kéne tenni. De mit? Elmentünk Martin házába, ahol beszéltünk a brazilokkal, hogy hol vannak, és hogy mi legyen. Aztán mondták, hogy eljönnek értünk, és menjünk egy buliba. Már másfél órája várunk megint. Sehol senki. Felhívjuk őket, mondják nincs, aki felvegyen bennünket ők, ott vannak az egyikőjük házába. Elindultunk egy Tesco szerű áruházhoz, mert tudtam, ott van taxiállomás. Ez olyan 15-20 perc séta. Nem volt egy taxi se. Felhívtuk őket, mondták, küldenek egyet. Jött, elmentünk a házhoz, ahol várunk tovább az emberünkre. Felhívtuk, nem válaszol. Jött egy ismerős, aki mondta, hogy menjünk egy másik helyre, ami nem buli, csak olyan beszélgetős valami. Elmentünk. 10 egy kocsiban. (Na ez itt nem akadály, nincs olyan, hogy nem férsz be egy kocsiba itt.) 3-an, Andy, Martin és én ültünk a csomagtartóban. Vagyis, hát a raktérben, mert egy Jeep szerűség volt, szóval egy légtérben volt a többivel. Megérkezünk a házba. Ott beszélgettünk 20 percet, azután kimegyünk elé. (Matinéknál felhívtam a szülőket, hogy mit szeretnénk csinálni, és mondták, hogy küldjem el a címet, mert akkor eljönnek értem éjfélre) Ezért megkérdeztem, és eltarháltam Andy telefonját, végül anyuéra elment. Egyszer csak, a brazilok elkezdtek valamin vitázni. Közben, a mexikóiak, a házigazdával együtt elmentek. Szóval ott voltunk az utcán 8-an cserediákok. Ezután találtak egy ismerőst a brazilok és elmentek. Hipp-hopp. Csak lestünk. Hát eléggé ideges lettem, hogy otthagytak minket. Mi meg csak állunk az utcán. Felhívom aput, hogy háromnegyed van, akkor jöjjön értem. Azt mondja, küldjem el a címet. Mondom elment. Erre ő, hogy de ők nem kaptak semmit, Küldjem el az ő telefonjára. Megtörtént. Várunk, várunk. Andy, Martin, a francia csaj, meg én. Fél óra. Apu hiv. „Na mi van, nem küldöm a címet?” mondom, már elküldtem. Azt mondja egyiket se kapták meg. Akkor elmondtam neki nagy nehezen. Mint kiderült, mellesleg rossz címet adtak meg. Olyan nincs is, mert a házszáma 5027-et írtak, de 527 a rendes. Apu fél órán át kereste az utcát, mert nem voltak kitáblázva, szóval másfél óra várakozás után megérkezett apu. Megkértük, hogy vigye haza többieket is. (Annyira rossz, hogy rám tényleg vigyáznak meg minden, a többiekre meg szarnak a szüleik –bocsánat a kifejezésért- és az én szüleim viszik haza egy csomószor őket. Már ég a pofám,
mert már meg is jegyezték régebben, amiben meg teljesen igazuk is van.) Mondta, hogy hát jól van elviszi. Mikor végre hazaértem, egy fél órát beszélgettem vele, erről, hogy ők tényleg úgy tekintenek rám, mint a fiukra, mert ők is azt várják el, hogy az ő fiukra is vigyázzanak, és nem igaz, hogy a többi szülő nem tud elmenni a többiekért. Mondtam, hogy ez így van, de nem tudom miért. Elmagyarázta, hogy nem a gyerekeke haragszik, hanem a szülőkre. De ő akkor sem egy személyi taxi. Én meg, hogy e miatt én rosszul is érzem magam. Végül elkezdtünk másról is beszélni, nevetgéltünk egyet. 2-kor ágyba is zuhantam.
Érdekes nap volt.
