Sziasztok!

 

Ha tudjátok, ha nem a hétvégén, voltam egy rotary-s túrán, ami hasonló volt, Creel-hez (a vízeséses). Ez a hely, Guanajuato néven létezik a történelmi atlaszokon.

Szóval ez a város, körülbelül az ország közepén található, ezért egy gyönge 20 órát utaztunk oda. Élveztem… Ezt persze az értheti meg igazán, aki tudja, hogy szeretek egyhelyben lenni. :D:D:D

A lényeg, hogy nagyon jó volt találkozni régi barátokkal, talán szorosabbá tenni ezeket és újakra szert tenni. Valahogy, az ilyen túrákon, úgy érzi mindenki, hogy valami különleges történik vele. 27 ország. Ha nem baj, nem sorolom fel őket. Volt ott egy magyar lány, Dalma, is. Elég furcsa volt, kedves anyanyelvemet használni, ezért erőszeretettel kevertem is az angollal és a spanyollal. :D Bár ezt igazából ő érti.

Szóval, ahogy odaértünk első este egy ilyen ismerkedésszerű volt. Mindenki azzal beszélt, akivel szeretett volna. Az egész jó volt. Szerencsére, nagyon jó szobatársakat kaptam. Egy francia (ajj, mennyivel másabb, mint Fezila… Eskü, megszerettem a francia nyelvet is. Ezért, ha hazamegyek, megtanulok németül, franciául és kínaiul), egy belga, és egy brazil. Az estét az zárta, hogy 3 srácot hazaküldtek kedves országaikba( akik pont onnan származnak, ahonnan a szobatársaim), mert „kucsut” betéptek. Amire még azt mondom, jól van. Biztos egyszer élnek, de pont egy Rotary meeting első estéjén, ahol a legjobban figyelnek… Nyomorékok.

Másnap elmentünk egy városnéző túrára, ami egy felvonulással kezdődött a városközponton keresztül, ahol mindenki a saját országának zászlaja alatt ment és a sok bamba ottani nézte, hogy mi a retek történik. :D Ezután egy gyönge nyitóbeszédet mondtak, amire nem sokan figyeltek. De az mindenkinek megakadt a fülében, hogy a városnak sok címe van és ebből az egyik, a világ központja… Erre szép kis hurrogás volt.J Már csak azért is, mert pl. a bomladozó falakon lógó kábelek nem egy világvároshoz voltak méltók. A beszéd után, elmentünk busszal felderíteni a helyet. Voltak érdekes dolgok. Az egyik, hogy ez a hely a hegyekben van, és ezért sok alagút található ott, amik közben házak falai is egyben. Szóval furcsa volt.

Este, egy dizsi zárta a napot, ami előtt mariachik sétáltattak meg minket. Az amúgy, nagyon jó helyen a zene nem a legjobb volt, de azért elvoltunk ott. Ilyenkor azért kreatívak tudnak lenni szerintem az emberekJ

A második napot azzal kezdtük, hogy csöng a szoba telefonja, és megkérdezik, hol vagyunk, mert már lent kéne lenni. Ezért 5 perc késéssel szinte felugrottam a buszomra reggeli nélkül (:S). Elkezdődött a sport nap. Kis csoportokra bomlottunk és elindultunk egy „körútra”. Volt úszás verseny, röpi, ahol 6-25-re nyertünk.J Foci, ahol nem indultunk, csak egy másik csapattal együtt játszottunk egyet, amit végül nyertünk. Falat másztunk és ellenfél hiányában játszottunk egy kosárlabdát magunk között, amit persze szintén győztesen fejeztem be.J

A napot egy district „ki mit tud-dal” kezdtünk lezárni, ami után egy kiöltözős buli kezdődött, bár a szép ruhát nem tudom, miért erőltették. Semmi extra. Ez este az 50 m-es útszakaszon a bolt felé ki akartak rabolni, egy gyökér „van 10 pesod” dumával. Eközben a zsebemben akartak kutakodni, amire eléggé, hogy finoman fogalmazzam magam, rábasztak, mert éppen szűk volt a zsebem, ezért jobban illett volna egy buzi nyomulására, szóval lényeg a lényeg, hogy ügyesen elküldtem őket a redvás… és szerencsére nem történt semmi extra. Kicsit felhúztam rajta magam, de aztán gyorsan elmúlt. Rájöttem, hogy legközelebb, hogyan is kéne ilyen esetben reagálnom, de még nem volt ilyenben részem. Remélem nem is lesz.

Hajnali háromkor el is indultunk haza. A nagy kapkodásban elhagytam a kedvenc pulcsimat és a zászlómat. :S Chingado…

A hazafelé út két órával hamarabb ért véget, de azért nem volt rövid. Ezért egy röpke bulit csaptunk, ami eléggé viccesre sikeredett, és megint csak rájöttünk, hogy nem akarjuk, hogy vége legyen. :S

Nem sokan értitek meg, ezért írom le, de hihetetlen jó érzés kommunikálni és jól érezni magadat olyan emberekkel, akik ugyanúgy, egyfajta különleges helyzetben érzik magukat. A legrosszabb az egészben, hogy azok az emberekkel, akikkel igazán megtaláltam a hangot, messze laknak innen, és nem nagyon tudok velük találkozni. Olyan rossz… olyankor úgy elgondolkozom, hogy bárhova megyek, mindenhol találok valakit, akire számíthatok. Még ha csak arra is, ha valami üzleti úton leszek és egy pár órára ki akarok kapcsolni. Na ez az, amit nem vehet el senki. Az egyik dolog, amiért értelme van itt lenni. Brazil, német, francia, japán, taiwan, thailand, és amit akartok…

Nem biztos, hogy a legértelmesebbre sikeredett ez a beszámoló, ne haragudjatok. Most eléggé fáradt vagyok, és vissza akarok mennniiiiiiiii!